DEBRECEN

A ZSIDÓK DEBRECENBEN

Aztán megjelenik az úgynevezett „gettórendelet", amely a zsidó lakások igénybevételét tette lehetővé, őket pedig egy kényszerlakhelyre költöztették össze. Ezzel megkezdődött a gettók felállítása.
Magyarországon a betelepülő, zárt zsidóközösségek lakhelye egy-egy városrészben 1-2 utcára korlátozódott. Mivel megélhetésük fő forrását az ipar és kereskedelem jelentette, ezért Debrecenben a letelepedésük iránya a városközpont felé mutatott, lakhelyeik a nyugati városrészben, a Széchenyi és Mester utca által határolt területen koncentrálódtak. Ezért május 9-én ebben a lakónegyedben jelöltek ki két tömböt, palánkkerítéssel elválasztva a többitől, a gettó számára. Meg kell említeni, hogy Debrecen akkori polgármestere dr. Kölcsey Sándor tiltakozott a gettó felállítása ellen, sajnos eredménytelenül, lemondásra kényszerítették.

DEPORTÁLÁSOK DEBRECENBŐL

A pocsaji telepi romák egy részét 1944 májusában Debrecenbe vitték gettóba. Az otthon maradottakkal októberben egy csoport tábori csendőr megásatta a sírjukat, és belegéppuskázta őket.

1944-ben június 21-én, hajnalban történt, hogy csendőrök és karhatalmi emberek betörtek a debreceni gettóba. "A megrémült embereket a város déli részén lévő ún. Serly-téglagyárba hajtották. Az épületben és a környékén már összegyűjtve vártak sorsukra a kiszolgáltatott hajdúsági zsidók. Többségükben nők, gyerekek és aggastyánok. Böszörmény, Nánás, Dorog és Balmazújváros gettóinak korábbi lakói" (A debreceni zsidóság története).

VISSZAEMLÉKEZÉS

Dr. Moskovits Zoltánné visszaemlékezése a debreceni gettóról:
„Néhány nap múlva, a németek bevonulása után, kijelölték a város gettóját, amit azután még többször szűkítettek. Az utcára néző ablakokat teljesen bedeszkáztatták. Mintegy három hétig voltunk a városi gettóban, azután bevittek a téglagyári gettóba, itt lyukas volt a lakóhelyek teteje, a földön, sárban feküdtünk. Volt itt többek között egy fiatal SS-katona, ha bejött, vigyázzállásban kellett állni, és véletlenül nem vettük őt észre, amikor megjelent közöttünk, nagyon összevert figyelmetlenségünkért. Állandóan névsorolvasás volt, a gazdagabb embereket bevitték a Kémelhárítóhoz, itt borzasztó verések voltak. Gyakran volt házkutatás, motozás, 2-3 ruhát hagytak csak meg."
(Forrás: https://www.degob.hu/index.php?showjk=2043)

 

EGY DEBRECENI  BICIKLISTA FÓTÓI ÉS FELJEGYZÉSEI  - SEBŐK EMÁNUEL, TANÁR EMLÉKÉRE

"Itt ülök a lámpavilágban,/
Debrecen végső ajtajában,/ a kilincsen mozdul kezem, /egy perc - s nincs többé Debrecen."

Késésben vagyok, háromnegyed kilencet mutat a Csonkatemplom órája, 15 percem van, hogy beérjek, na jó két perccel több, olyan kövér az a  mutató, két perc nem is látszik. Két perc ide vagy oda nem számít, az eső is csepereg, le akarom fotózni a gettó utcáit, borús képek lesznek.  Mindennap itt járok, a valamikori debreceni gettóban, semmi se utal rá, hogy 1944 nyarán a debreceni zsidó lakosságot  ezekbe az utcákba kényzerítették, ezekbe a házakba zárták.

A Simonffyt nem rég apró kövekkel burkolták, kellemes sétáló utca lett, tarka asztalterítős kávézókkal, ráérősen diskuráló vendégekkel, a Kápolnási utca nyúlfarnyi, egyik oldalában új építésű, csinos bérház a másikban az éppen szépülő zsinagóga.

Simonffy utcai képek

Felújították a Bajcsy-Zsilinszkyt a régi házak tűzfala között megépült a széles és forgalmas kiskörút.Többször olvastam már a debreceni Zsidó Gimnáziumról, de nem tudom elhelyezni, pedig ebben a körben kell lennie, képet nem találok róla.Tegnap pont  a gimnázium legendás tanáráról Sebők Emánuelről, a tanítványai emlékeznek rá.Mindenkinek jár az életben legalább egy tanár, aki miatt orosz írókat olvas, aki miatt visszajár képeket nézni a Nemzeti Galériába, aki miatt még mindig elgondolkodik Anyegin elrontott életén.Szabó Magda milyen finoman rajzolja meg Kőniget, az érzelgős vén szamarat, aki valóban létezett, debreceni tanár volt, franciát és magyart tanított, megjárta az első világháborút, azért volt olyan elnéző.

Bajcsy-Zsilinszky Endre utcai képek

 

Sebők Emánuelnek nincs fotója, el kell őt képzelnem, lehet hogy Kőnig miatt, egy városban tanítottak, az egyik a Dócyban, a másik a zsidó gimnáziumban, őt is magasnak, szikárnak képzelem, és szemüvegesnek, nem sokat ad az öltözködésre, albérletben él, agglegény, fizetését diákjaira költi, több nyelven beszél, két szenvedélye van a zene és a festészet. Magányos, visszahúzódó ember, barátságban van Gulyás Pállal, Vadász Endrével.Szenvedélyesen szeretett tanítani, szerette a matematikát 1923-tól 1944-ig tanít a gimnáziumban, részt vesz a debreceni Tanári Kör munkájában, diákjai kiválóan szerepelnek országos versenyeken.Egy dolgozatban megtalálom az óra vázlatait, érettségi feladatait, ez utóbbin átsiklok.

A legelső szállítmánnyal hurcolják el Auschwitzba, mert az SS-tisztek előtt olyan kijelentéseket tesz hogy még a "kutyákkal se bánnak úgy, mint ahogy a németek teszik a munkaszolgálatos zsidókkal".Nem ezt nem bírta elviselni a megaláztatást, betegséget, az összezártságot, a Bécs felé menő vonaton öngyilkosságot követ el.

Nem ezt nem tudom elképzelni, nem tudhatom mi játszódott le benne. Mi jár egy megalázott ember fejében, hallja a vonat zakatolását, eljönnek még az emlékek, a város, az iskola, a tanítványok ....

Gulyás Pál verset ír 1944-ben Nagyállomás, hajnalban

Itt ülök a lámpavilágban,
Debrecen végső ajtajában,
a kilincsen mozdul kezem,
egy perc - s nincs többé Debrecen.

Eltünnek a hajdani séták,
eltűnik az erdő, mely fényt vált,
Most csak egy vak koldus vezet,
föld vándora - emlékezet.

Hol van az a gimnázium, és hol vannak a tanárai, tanítványai Sebők Emánuel, Kardos Albert, Kardos László, Puskás Jenő, Szolovics Dezső, Czinczenheim József, Klein József, Faragó Kálmán és a társaik?

 

EGY DEBRECENI  BICIKLISTA FÓTÓI ÉS FELJEGYZÉSEI  SZENT IVÁN ÉJSZAKÁJÁN

ERrről nem mesél a Hatvan utca, valamikor hatvan háza volt, valamikor a gettót határoló utca is volt...

Hatvan utca választotta el a két gettót. A kis gettó a Hatvan páratlan oldalától északra, a nagy a páros oldaltól délre volt, ide hurcolták a debreceni és a környező települések zsidó lakosságát, gyerekeket, öregeket, nőket, a férfiak közül sokan évek óta munkaszolgálaton voltak.Keresem a Hatvan utcán élt családokat, neveket gépelek be az adatbázisba, utolsó tartózkodási helynek a várost adom meg.Semmit sem tudok meg, csak azt hogy elpusztultak, pedig volt iskolájuk, dalárdájuk, önsegélyező egyletük, nőegyletük, zsidó jellegű városrészük.

 

A felújított Fazekas Mihály Gimnázium tetején,  dolmányos varjú  ül a gyönyörűséges díszrácson, meg se tudok mozdulni, annyira szép, ide járt Tóth Árpád, itt tanított, itt volt igazgató Kardos Albert, egy ausztriai gettóban hal meg 1944-ben.Lefényképezem a Hatvan utcát, baloldalon haladok az utca végétől, meg is van Heisz Zoltán szatócsboltja, ez a Hatvan utca 69. szám, saroktelken van, a Seigner tér nagyon jó hely, akkor a Kisállomás is itt volt, forgalmi csomópont, a Hortobágy felől érkező vonatok megálltak itt, tisztességes forgalma lehetett, ma munkaruházati bolt van a helyén.

 

  

Megtalálom a 47 alatt Kohn Sándor, szobafestő házát, nagykapus, egyszerű, öregház, sok ilyen van a városban, dolgos, de nem gazdag cívisek valamikori otthonai, a házon óriás kirakatüveg, kell a fény, díszállat-kereskedés működik benne, rossz állapotban van, meddig bírja egy ilyen öreg ház?

Ebben az oldalban nem is találok több házat nincs meg a 45, pedig de érdekes lehetett, nyersbőrkereskedés volt benne, a 21 alatt szatócsbolt volt, és az 1 szám alatt, ezen vagyok a legjobban meglepődve, mert ott a Püspöki Palota van, nekem tollkereskedés van a lapomon.

 

A páros oldalban még ennyi szerencsém sincs, de készítek pár utca fotót, egészen fent, a nagyáruház helyén volt Brenfeld Sámuel textilkereskedése, kicsit lentebb a 18 alatt, ez megvan, ma is ruházati, nagyon szép sarokház, finoman megmunkált erkéllyel, Brüll Szeréne divatszalonja állt, muszáj Brüll Adélra és fantasztikus kalapkölteményeire gondolni, Léda asszony akár még járhatott is erre, Párizs messze van, de Várad, Várad az itt van.

Szívesen betérnék a 48 alatt Grünfeld úr kalács illatú pékségébe, kakaó és kalács a helyszínen, vagy fonott kalács reggelire.

Steiner Szeréne rövidáru-kereskedése a gyengém, hogy is tudnék ellenállni a csipke szegélyeknek, zsinóroknak, fonalaknak, gomboknak, ha egyszer megtalálnám a nagymamám fekete gombját, azt amelyik fényes, apró rombuszok vannak rajta, és csak egy van belőle, nem kellene több csak 4, annyi már elég lenne az elől gombos szoknyára.

Üres telkek, új házak nem találhatom meg Grünfeld úr pékségét, és Szeréna asszony rövidáru-kereskedését sem.

...valamikor, vásárok idején szekerek álltak itt, valamikor a szép ,széles utcán villamos is járt itt ...

... valamikor reggelente gyerekek és ifjak siettek a kereskedelmibe, a zsidó kisiskolába, vagy a gimnáziumba...