IDÉZETEK, REGÉNYRÉSZLETEK

SZÉP ERNŐ: ZSIDÓ VAGYOK

"Én zsidó vagyok? Hogyhogy zsidó vagyok? Mi az? Sárga vagyok én, vagy zöld vagy kék vagy milyen? Éppen olyan testszín vagyok, mint a magyarok. Kinek az ideája volt, hogy én itt zsidó legyek? Nekem bizony isten eszem ágába se volt, hogy zsidó leszek majd, ha megszületek. Itt várt a világon ez a buta meglepetés, mikor itt kiszálltam. Nekem itt zsidónak kell lenni. Miért? Én magamban, mikor nem gondolok erre, abszolúte nem vagyok zsidó, egy fiú vagyok, a szerelem a hazám, és az istenem a halál! És valaki rám néz, és az tudja, hogy én zsidó vagyok. Mintha ránéznék valakire, akiről tudják, hogy az lopott egyszer! És nekem a szememmel ki kell tartanom ezt a vádat vagy ráfogást vagy elnézést vagy mi az, hogy az embert zsidónak veszik. És nekem úgy kell néznem, hogy igenis, rendben van, jól van, zsidó vagyok. Pedig énbennem ez egyáltalában nincs elintézve. Én az egész dologgal nem vagyok tisztában. Nem vagyok ebbe beleegyezve, se belenyugodva, csak ráhagyom, hogy zsidó vagyok, mit csináljak? Engem kérdeznek, mikor rám néznek. Mit feleljek? Én egyszerűen elnevetném magam: de kérlek, hisz ez egy őrült ostobaság, csak nem fogunk ebben az érdekes életben ilyesmivel is foglalkozni? Sokszor úgy voltam vele, mintha az egész csak egy rossz vicc lenne, amit énellenem találtak ki, hogy ilyen butaság miatt is szenvedjek. Egész életemben zsidó legyek! Tessék talán felosztani ezt, mint a katonaságot vagy mint egy közmunkát, mindenki szolgáljon, mondjuk, egy évet, mint zsidó, ha már okvetlenül kell valaki zsidó is legyen, azonkívül, hogy ember.

ORBÁN OTTÓ: HÁBORÚS KARÁCSONY - Rádióüzenet - részlet

        

Mozgalmas nap volt. Az ünnepi hangulat már délután magasra hágott, mert apámnak valamilyen trükkel sikerült néhány órányi időre rugalmasan elszakadnia a menet századától, és sikerült meglátogatnia minket, neki, a zsidóvá nyilvánított munkaszolgálatosnak a katolikus feleségét és a katolikus gyerekét. Az őrület ott úszkált a levegőben, és én mélyen beszívtam, mint dohányos a füstöt. Nem tudtam, mik azok a nürnbergi törvények, nem tudtam, hogy miféle könyvet fog írni George Orwell a totális diktatúráról, ahogy nem sejthettem azt sem, hogy most látom utoljára az apámat, s hogy nem marad belőle más, csak egy kép az emlékezetben, a lépcsőház sötétjében suhanó árnyé, mint majd a háború után, amikor már luxusrettegésre is fog telni az emberiségnek, egy rémfilm őrült hőséé, az Operaház fantomjáé. Nyolcvanéves, háborús vénember voltam, de nyolcéves is és gyerek is. Egy kicsit hosszasnak találtam az apámtól való búcsúzkodást az előszoba ajtajában. Izgatott, hogy háborúban is szokott-e a Jézuska ajándékot hozni? Szokott. A karácsonyfa alatt, mert volt karácsonyfánk, ott színesedett egy új dobókockás társasjáték ígéretesen nagy papírdoboza. Németül volt ráírva a játék neve: Lu-uft-waf-fen-spie-el, betűztem ki nagy döcögve és hibásan. – Spíl – mondta az anyám –, németül spílnek mondják azt, amit spi-elnek írnak. – Bombázást és légi csatákat lehetett játszani a Légierőjáték zömök bombázó- és vadászgép figuráival, a vezérkarok tiszta játszmáját, melynek látszólag még annyi köze sincs az általa okozott szenvedéshez, mint a fakardnak a valóságoshoz, hisz még a fakarddal is vigyáznunk kell, hogy ki ne üssük a magunk vagy a mások szemét. Pörgettem a két kockát, dobtam a hatosokat, és csak évek múlva láttam egy angol dokumentumfilmen, hogy mi történt olyankor odalenn, a bekockázott táblán, amikor nemcsak nekem, de Herman Göringnek is kijött a dupla hatos: a londoni házakat üvöltve zabáló tűzözönt. Melyhez hasonlót még azon az estén mi is megtapasztaltunk. Miért, miért nem, nem hallottuk meg a légiriadót jelző szirénát; mintha egy rossz rendező rendezne egy túl harsány színielőadást, recsegve szól az öreg gramofonlemezről a „Csö-öndes éj, szentséges éj…”, ami146kor mennydörögve meghasad az ég és nyögve megnyílik a föld (a szomszéd házat bombázták porig, derült ki másnap reggel); utolsó emlékem erről a karácsonyestéről az, hogy anyám közém és a félelmetesen ingadozó cserépkályha közé ugrik: ha dől a tüzes torony, őt üsse agyon, ne engem – aztán kialszik a villany is, csillagtalan sötétben reszket a világ.

HELLER GYÖRGY AUSCHWITZ NAPLÓ

Három fiú áll egymás mellett a vagonban, itt lettek barátok, egyetemisták voltak, ketten Párizsban tanultak.Nem beszélgetnek, takarékoskodnak az erejükkel, nem esznek, vizük nincs. Csak néha szólnak.

"Most épen mit olvasol? Ó, hát Thomas Mannt. Halál Velencében. És Te? Mozartot hallgatok. A rekviemet, Tuba, mirum. Hű micsoda szerencséd van! Én Fauré Rekviemjével próbálkozom."

RÉSZLET AZ OLVASÓ NAPLÓJÁBÓL

Az írő egy év történetét mondja el 1944, június 7-én kezdődik és 1945. június 8-án, a születésnapján, a győzelem napján ér véget kálváriája. A nagyváradi gettóból, Auschwitz 13-as blokkjába, onnan dachaui KZ egyik melléktáborába Ampfingba (erdei tábor) hurcolják.

Úgy olvasom a fejezeteket, mint egy hosszú szómagyarázatot, pontos meghatározást kapok arról mi a deportálás, vesztegzár, kiürítés, szelekció, milyen a 13-as blokk, mit jelent a táborban a rangsor, milyen a rabruházat, hogy működik az auschwitzi zuhanyzó, hogy zajlik a tetoválás, milyen kavicsbányában dolgozni, cementes zsákot cipelni, miért okoznak flekktífuszt a tetvek, miért jó a Kanadában vagy az asztalos műhelyben dolgozni. Az A 12153 -as számú fogolytól tudom - innentől ez az író neve-, hogy ha a tetoválásban, A helyett Z van akkor az illető cigány. A lágerben cigányok is vannak, egy nap nyomtalanul eltűnnek, a foglyok cserélődnek, a régieket elviszik, újak jönnek, 1944 elején már a 200.000-es sorszámot tetoválják.

Tudom, hogy Auschwitzba érkezéskor a rámpán a szelekció alatt, ha jön a fehér köpenyes a gyerekeknek három négy évvel idősebbnek kell magukat mondani, az ikreknek el kell távolítani egymás mellől.Felöltözve kell aludni, a cipőt a fejem alá kell tenni, ha kint hagyom reggelre ellopják. Ébresztő hat órakor, létszámolvasás után indulás a kavicsbányában, félóra menetelés, a kapuban díszlépés, le kell venni a sapkát, a munka 18 óráig tart, befelé jövet díszlépés, le kell venni a sapkát, létszám ellenőrzés, néhány óra ácsorgás, a vacsora egy szelet kenyér.

Zuhanyozás hetente egyszer, két zuhanyzó van, az egyikből kellemes langyos víz jön, a másikból lábak lógnak ki, gázzal telt konzervdobozokat dobnak egy nyíláson át, a nyílást bezárják, egyre kevesebb a levegő, a földre kell hasalni ott több oxigén van .... minden este át kell nézni a ruházatot, a tetveket ki kell irtani.

Auschwitzot január 20-án ki kell üríteni, marhavagonokban utazás Dachhaiuba, nyolc nap az út, elmondhatatlan szenvedés, nem tudom leírni, annyira borzalmas, embertelen, megalázó. Hogy lehet ezt kibírni?

ÖRKÉNY ISTVÁN: IN MEMORIAM DR. K. H. G.

- Hölderlin ist ihnen unbekannt? - kérdezte dr. K. H. G., miközben a lódögnek a gödröt ásta.
- Ki volt az? - kérdezte a német őr.
- Aki a Hyperion-t írta - magyarázta dr. K. H. G. Nagyon szeretett magyarázni. - A német romantika legnagyobb alakja. És például Heine?
- Kik ezek? - kérdezte az őr.
- Költők - mondta dr. K. H. G. - Schiller nevét sem ismeri?
- De ismerem - mondta a német őr.
- És Rilkét?
- Őt is - mondta a német őr, és paprikavörös lett, és lelőtte dr. K. H. G.-t.

REJTŐ JENŐ: ARS POETICA

"Én költő vagyok - költő, mint Leonardo, de nekem talán Mona Lisám se lesz, Utolsó vacsorám sem lesz, pedig én is csak olyan költő vagyok, mint Leonardo, akinek a feje meg volt mérgezve számokkal és mértani haladványokkal. Nagyon szeretem Leonardót. Ha nézek egy hajót, ahogy este végigmegy a Dunán, és a legszebb hangulatban az jut eszembe, hogy Einstein szerint én másképp látom... Komplikált koordinátarendszerek összekeverednek a kis hajólámpákkal, ilyenkor nagyon szeretem Leonardót, aki az Apokalipszis végtelen óceánján úszó tetemeknél vigyázott, hogy a beesési szög egyenlő legyen a visszaverődési szöggel... A logikának és az intuíciónak ez a különös kontrasztja nagyon kevés emberben van meg, és többnyire azok nagyon érzékenyek és nagyon szerencsétlenek...
Igyekeztem, hogy a humoron és a drámán felül az életből is adjak valamit, nem sokat, csak annyit, amennyit egy operettlibrettóban mint csempészárut elhelyezhet a szerző... Az élet egy különös színpad, amelynek meglehetősen zavaros célja és furcsa repertoárja van. Mi a leghőbb vágyam? Az, amit a költő kíván: "Egyszer életemben végre jól kialudjam magamat..."

   

ZSOLT ÁGNES: ÉVA LÁNYOM

"Pedig, kis Naplóm, én nem akarok meghalni, én még akkor is élni akarok, ha egyedül az egész körzetben csak én maradhatnék itt. Én egy pincében, egy padláson vagy bármely lyukban is kivárnám a háború végét..."

               

RÉSZLET AZ OLVASÓ NAPLÓJÁBÓL

Zsolt Béla könyveinek olvasása vezetett el  el Zsolt Ágnes  könyvéhez, az Éva lányomhoz, a történetek összetalálkoztak a nagyváradi gettóban. Zsolt Ágnes második férje Zsolt Béla, kislánya Éva Nagyváradon a köztiszteletben álló gyógyszerész nagypapa házban nevelkedik. Akárcsak Anna Frank a 13 éves Éva is naplót vezet, kicsi Naplómnak nevezi. Ágnes öt hetente találkozik édesanyjával, szenved a hiányától, legfontosabb embere Jusztina a német nevelőnő, mély szeretet fűzi őket össze.A napló néhány hónap története, Éva 1944. február 13-án írja az első bejegyzést, a 13. születésnapján, felsorolja az ajándékait, akárcsak a hollandiai kislány. Éva körül minden rendben van, persze Ági nagyon hiányzik és izgulnak az Ukrajnában munkaszolgálatos Béla bácsiért, de van szép gyerekszoba, jó bizonyítvány, barátnők, álmodozás az első szerelemről. Éva, a hosszú csoffos, sportos kislány 1944. március 19-ig bejegyzéseiben a régi életéről, emlékeiről mesél , Jusztinról, az édesapjáról, a nagymamákról, Mariskáról a cselédről. Legtöbbet Mártának a barátnőjének esete foglalkoztatja.Utolsó délutánjukon bicikliznek, tejszínhabos epret esznek, Mártáért érte jön a dadája. Többet nem találkoznak, Mártát és családját 1941-ben elhurcolják a Kamenec-Podolszki nevű lengyel faluba. A német megszállástól napról napra lejegyzi a zsidókkal szembeni intézkedéseket. Befejeződik a tanév, be kell szolgáltatni a piros biciklit, sárga csillagot kell hordani, bizonyos időben lehet zsidóknak a lakást elhagyni, nem lehet cselédet tartani, a nagyapa nem vezetheti a gyógyszertárat, le kell adni a nemzet javára az értékeiket, a szőnyeget, a fényképezőgépet, a varrógépet, a porszívót, a villanyos pirítót, könyvet égetnek Zsolt Béla és Molnár Ferenc Pál utcai fiúkja is tűzre kerül. 1944. május 5-től Éva a nagyváradi gettóban írja naplóját.  Beszállításuk előtt még elveszik a nyakláncát, amin a naplójának a kulcsa függ. Innentől egy kislány szemszögéből olvasok a nagyváradi gettóról, Zsolt Béla ugyanerről a helyről beszél, mint felnőtt férfi, aki a kórházban húzza és vészeli át az időt, Ágival megmenekül a deportálástól. Évának ez nem sikerül, a nagyszülőkkel a táborban reked, 1944. május 30-án írja az utolsó bejegyzést, a naplót Mariskára bízza. A nagyszülőket megérkezésük után azonnal gázkamrába viszik, Éva október 17-én hal meg Auschwitzban, a naplót édesanyja megkapja Mariskától, és kiadja. A könyv megjelenése után Ági öngyilkos lesz, képtelen feldolgozni a vele történteket, a túlélő tragédiájáról szól Deák Krisztina Eszterkönyv című filmje. Három ember története, egy családé, Ágié, az édesanyáé, Zsolt Béláé a nevelő apáé, az íróé, egy kislányé, aki élni akar ez a napló utolsó bejegyzése is.

  

RÉSZLET AZ OLVASÓ NAPLÓJÁBÓL

Találtam egy naplót neten, Weisz Emilét, megrendítő. A Bergen-Belsen-i koncentrációs táborban írta, elmosódó betűk, megfakult sorok.Bergen-Belsenben vesztette életét nem sokkal a 16. születésnapja előtt Anna Frank is, tífuszjárvány tört ki. Weisz Emil 1944-ben Budapesten élt. Annyi idős volt mint most én, 50 évesen, 1944 végén a nyilasok elhurcolták a fővárosból,  1945 elején érkezett Bergen-Belsenbe. Sokat gondol a feleségére...

VEISZ EMIL NAPLÓJA
"Naponta 3x imádkozom, meg lennél velem Rózsikám, elégedve. […] Nincs nap, hogy nézném a képeket. Régi szép emlékek. Néhány napja kevesebbet sétálok, többet fekszem. ...

Két ízben is jöttek a szomszéd barakkba nők, első csoportban főleg Teleky tériek voltak , néhány nappal később kiket gyalog hoztak nov. közepétől Pestről.Kerestettelek Téged és a családot, szerencsére választ nem kaptam, kezdek megnyugodni, hogy itt a szomszédban nem vagytok, remélem más hasonló táborban sem? Kimondhatatlan kín, hogy nem tudom hol vagy, sokszor úgy érzem, sikerült kikerülni a gyűrűből és odahaza vagy a lakásunkban.”

Nagyon rossz napom volt tegnap. Nagyon gyengék voltak a lábaim, szédültem, nagyon el voltam keseredve. Most mondják, hogy szegény Hegyesi agonizál, mily tragikus. Felesége és leánya itt van a közelben lévő női táborban, és nem sejtik a tragédia árnyékát. ... D. u. 3 óra Szegény Hegyesi délelőtt meghalt”

A nagy gyengeségtől egész nap fekszem. Egész nap kenyér nélkül vagyok, van tartalékom, arra vigyázok. Négy napra van a táborban élelem, azután mi lesz, ki tudja? IV/18. Állapotom egyforma, ma is vérzett kicsit a seb és kötést még mindig nem kaptam frisset”

"Mennyei atyám, jóságos Teremtőm! […] Benned bízom, segítségedre támaszkodom. Nyugodt és erős vagyok abban a rendíthetetlen hitben, hogy velem leszel mindig és mindenütt, sorsom őre, hogy a jövőt nekünk adod, mennyei atyám, és hogy boldogságban és békében fogom viszontlátni szeretteimet, én jóságos teremtőm. Amen.”