AUGUSZTUS 2. PORRAJMOS A CIGÁNY HOLOKAUSZT EMLÉKNAPJA

A porjamos szó  jelentése elpusztítás.

BARI KÁROLY AZT HISZITEK
Azt hiszitek, hogy csak én
ácsorgok fényért és szeretetért
a város kapuja előtt,
én korbácsolom a ziháló szél
hátát átkaimmal és üvöltöm az égig
kivetettségem siralmait:
tizenhat évem nem elég
arra, hogy befogadjatok,
nem elég arra, hogy fejemről letépjétek
a megaláztatás pókhálóit?

Sokan várjuk a kapukon kívül,
hogy bizalmatok rézkrajcárjaival
megajándékozzatok!

ROMA  DEPORTÁLÁSOK ÉS KIVÉGZÉSEK

RÉSZLET AZ ÉLET ÉS IRODALOMBÓL (51 évf. 7. szám) 

Doboz: A közeli Kötegyánban 1944. szeptember utolsó napjaiban tábori csendőrök érkeztek a falu telepére. Romákat fogdostak össze. Sarkadra vezetett az első út az akkori csendőrlaktanyába, ahol a nagyszalontai cigányokkal együtt napokig verték őket, majd az orosz támadás hírére Doboz felé indultak velük gyalog a csendőrök. A kísérők száma öt, az elhurcoltaké huszonegy fő volt. A romákat október ötödikén a dobozi a temetőben lőtték agyon, miután megásatták velük a sírjukat. A gyilkosokat 1956 nyarán a népbíróság elítélte.

      

Kiskassán a helybéli romák egy részét 1944 novemberétől 1945 februárjáig Komáromba deportálták. Az otthon maradottakat 1945 januárjában tábori csendőrök körülfogták, megásatták velük a sírjukat, és belelövöldözték őket.

Lajoskomáromban a tábori csendőrök megásatták a helybeli romákkal a saját sírjukat, majd belelövöldözték őket. A férfiakat a temetőárokban, a nőket és gyermekeket a falu szélén, a mezőn gyilkolták meg. Az áldozatok sírja jeltelen.

Lengyelben a csendőrök "vadászattal" lövöldözték le a romákat. Az áldozatoknak ma a temetőben emlékhelyük van. A csendőröket 1957-ben elítélték.

Lentiben a romák egy csoportját Komáromba vitték, akik később Németországba kerültek lágerbe. A másik csoportot helyben lőttek agyon tábori csendőrök, nyilasok, 1945 februárjában.

Pincehelyen egy csoport romát a tábori csendőrök legéppuskáztak 1945 januárjában. Másokat pedig 1944 szeptemberétől 1945 áprilisáig Komáromba, majd onnan Dachauba deportáltak.

A pocsaji telepi romák egy részét 1944 májusában Debrecenbe vitték gettóba. Az otthon maradottakkal októberben egy csoport tábori csendőr megásatta a sírjukat, és belegéppuskázta őket.

Szabadbattyánban a romák egy részét Kistarcsára, majd Pápára, kényszermunkára internálták. Több romát azonban helyben gyilkoltak meg, megásatva velük sírjukat.

Szabadegyházán, az akkori Szolgaegyházán helyben több cigány családot a csendőrök "vadászattal" lelövöldöztek.

Várpalota, Grábler-tó: Veszprémből, Székesfehérvárról, Bicskéről deportálnak ide romákat. Összesen 114 embert lőnek agyon a nyilasok, belegéppuskázva őket a megásott tömegsírba. A bicskei cigánytelep lakóinak egy részét a helyi községháza udvarán gyűjtik össze a nyilasok, és viszik Várpalotára. Egy másik csoportot később akarnak deportálni, de megjelennek a szovjet csapatok és felszabadítják őket. Székesfehérvárott lezárták a telepet, és előbb Komáromba vitték a romákat, majd innen többeket németországi lágerekbe hurcoltak (Mauthausen, Dachau). Januárban a várost visszafoglalták a német-magyar erők. Azzal vádoltak néhány romát, hogy az oroszoknak segítettek lovak beszerzésében. Körbefogták a telepet a nyilas csendőrök, és elhajtottak mindenkit Várpalotára. Itt a környékbeli romákkal együtt a Grábler-tónál tömegsírt ásattak velük, és belegéppuskázták őket.

Villás Lajos: ÉLETBEN MARADNI...

1944 ősze. Hideg éjszaka, még a hold sem világít. Alszik a család, alszik a falu. Vagy csak úgy tűnik? Éjfél után, amikor már olyan jó mélyen alszik az ember, dörömbölnek az ajtón! CSENDŐRSÉG – harsogja valaki. Apám kinyitja az ajtót. Ott állnak,szilárdan, morcosan puskával. Kezükben valamiféle írás, arról olvassák a neveket. Azonnal öltözni, Komáromba kell menni hadi munkára. Kapom magamra a ruhámat, anyám még valami meleg alsót is rám tukmált, meleg pulóvert és még kardigánt is. Álmos vagyok. Visznek, néha meg – meg löknek, hogy siessek, ne sírjak. Még csak 14 éves voltam… Azon az éjszakán kezdődött el az a borzalom, amit ma úgy neveznek, HOLOKAUSZT. Sokan, nagyon sokan álltunk egy udvaron. Kiabáltak, hogy maradjunk csendben, de az asszonyok és mi fiatal lányok csak sírtunk. Fáztunk és féltünk attól, amit nem ismertünk. Éreztük, hogy most, az életünkben valami olyasmi történik, ami nagyon borzalmas, amit soha nem fogunk elfelejteni. Bújtunk egymáshoz, közben pedig a csendőrök, ezek a nagydarab férfiak csak lökdöstek, és mint a kutyákkal úgy beszéltek. Mentünk végig a falun. A házakban sötétség volt, sehol egy szálgyertya lángja, sehol egy fénysugár, sehol egy ember, vagy egyetlen jó szó legalább. A kutyák sem ugattak, hanem vonyítottak. Mintha érezték volna a bajt,ami minket körül vett. Vittek, és nem oda, ahova mondták. Áztunk, fáztunk, mire a komáromi erődbe kerültünk. Fedél nem volt a fejünk felett. Már rengetegen voltak. Azok , ahol lehetett ledőltek, de aludni a rengetek tetűtől, bolhától nem lehetett. Ezrével leptek el mindenkit, akik leültek a földre…

Volt ott egy cigány család, akik nem lehettek szegények, hiszen szép, fényes csizma, és meleg ruha volt rajtuk. Morogtak, hogy ezt nem viselik el –megszöknek. Nem jutottak messzire, a vizesárokban, ahogy mozogtak, az őr észrevette és választaniuk kellett. Kijönnek, vagy lelövik, mint a kutyákat! Magyar csendőrök voltak az őrök. Kegyetlenek, embertelenek, valahonnan Debrecen környékéről hozták őket!

Ezeket a szökött romákat aztán kikötözték, és ahogy később az őröktől megtudtuk– mert fájdalmukban kiabáltak, szíjkorbáccsal ütötték addig, amíg …
Bevagonírozás.

Marhavagonokba kellett felszállni. Voltak ott ismerősök is, fiatalabbak meg idősebbek egyaránt. Naponta, kaptunk egy vödör vizet, és egy darabka kenyeret. Mosakodásra lehetőségünk nem volt. A testvérem, amikor bevagoníroztak, akkor indult a frontra. Keresett, nagy nehezen megtalált. Kérte a CSENDŐRT, hogy legalább a kicsi lányokat engedje el. Az, hajthatatlan maradt. Akkora már voltak, akik nem is éltek. Így vittek minket Lengyelországba. Menet közben a fiúk közül, akiket ismertem, ott haltak meg a vagonba, és az az idős ember is, aki igyekezett vigyázni ránk.

Egy roma származású holocaust-túlélő emlékei